A honfoglaló magyarság

Az első honfoglalás kori sírlelet még a múlt század harmincas éveiben került elő a Kecskemét melletti Benepusztán. Azóta temetők százait, sírok ezreit hozta felszínre a szerencsés véletlen, meg persze a régészek ásója. Ez alatt a több mint másfél század alatt a magyar régészettudomány rengeteget tett azért, hogy megismerje és megismertesse honszerző őseink történetét, életmódját, hiedelemvilágát és művészetét. Amire nagy szükségünk is volt, hiszen a honfoglalás és államalapítás közötti időszakról alig vannak írott forrásaink, s amelyek ránk maradtak, azok is a magyarok hadjárataival, haditetteivel foglalkoznak csupán.
Aligha véletlen, hogy a millennium idején még csak a hátaslovukkal és fegyvereikkel eltemetett holtakat vélték a honfoglaló magyarok földi maradványainak. Azóta - hála a régészeti módszerek és szemlélet változásának - azt is tudjuk, hogy az akkori magyarság többsége nem arany-ezüstdíszes ruhákban pompázott, s korántsem csak a fegyverfogatás volt egyedüli foglalatossága. A földmíves és pásztorkodó köznép, a szolgák nyelve többnyire magyar volt, magyaroknak is tartották magukat, akik szintúgy a mesebeli Csodaszarvas nyomán érkeztek a Kárpátok övezte új hazába. Az ő verítékük és nem a kalandozók hadizsákmánya teremtette meg az új haza gazdasági alapjait. A zsákmány csak kevesek kiváltsága volt.

Tartalom