Description
Az övkészlet elemei már a fémművesség megjelenése óta az anyagi kultúra legelterjedtebb forrásai közé tartoznak. A középkorra jellemző veretes övek nagy területen megtalálhatóak a Duna-mentétől a Csendes-óceánig. Formájukat és anyagukat tekintve jelentős egyezések figyelhetőek meg köztük, ugyanakkor a különböző régióknak megvannak a kulturális-történeti jellegzetességei.
A veretes övek mindig kiváltották a kutatók érdeklődését, mivel fontos forrás lévén tanulmányozni lehet általuk viselőjük kultúrájának kronológiai és regionális sajátosságait. Ezen forráscsoport vizsgálata számos, a török népekkel, a Kijevi Russzal, Szibériával és az Altajjal foglalkozó munkában megtörtént. Kidolgozásra kerültek az övkészletek egyes elemeinek tipológiái, megtörtént szemantikai áttekintésük, kronológiájuk kidolgozása és meghatározásra kerültek stílusbeli jellegzetességeik. Sajnos a publikációk többségében az anyagot az egyes kategóriák (veretek, csatok stb.) szerint tárgyalták és nem vették számba helyüket és szerepüket az övkészleten belül. Párhuzamaikat rendszerint formájukat és rögzítési módjukat figyelembe véve határozták meg és nem fektettek hangsúlyt a kialakításbeli jellegzetességeikre. A különböző készítményeknél meglévő számos közös „általános török” forma megléte, a legtöbb esetben növényi vagy geometrikus díszítéssel ellátott övrészlet megléte miatt többségüket a „sztyeppi díszítőművészetként” meghatározott stílushoz lehet kötni (Fjodorov-Davidov 1976, 61). Ebből kifolyólag az övek regionális és kronológiai sajátosságainak elkülönítése nehézségekbe ütközik. Ennek oka egyértelmű és érthető. Az öv bőr részének gyenge megtartása, a fémrészek néha rossz minősége, valamint a készletek hiányos volta – melynek hátterében állhatnak többek között a temetkezési rítus sajátosságai vagy a feltárás nem kielégítő kivitelezése és további szempontok is – megnehezítik a teljes övek rekonstrukcióját. A viseletek fémszerelékeinek hatalmas tengerében is könnyű eltévedni a külső formai hasonlóságok miatt. A nehézségeket csak fokozza, hogy nincs kidolgozva egységes terminológia a mintakincs fő elemeire. A „hármaslevél-motívum”, „lótusz”, „palmetta”, „palmettaháló”, „lángoló gyöngy” és még számos hangzatos kifejezés is előfordul, melyeket gyakran ugyanarra, vagy egymáshoz igen közeli motívumelemekre alkalmaznak, és amelyek nem segítik a különböző területek tárgyainak megfelelő összehasonlító vizsgálatát, különösen akkor, ha nem állnak rendelkezésre a tárgyakról dokumentációs céllal készült rajzok vagy fényképek.
Az övkészletek elkülönítésére és rendszerezésére már számos alkalommal történt próbálkozás. Az irodalomban különböző megközelítésekkel találkozunk az övek tipológiáját illetően. Az avar övek kapcsán László Gyula a veretek számát és választékosságát az elhunytnak a közösségben elfoglalt pozíciójához kötötte (László 1955, 16, 51, 56). Példáját számos kutató követte. Az övek rendszerezésének legtöbb figyelmet Szibéria és az Altaj kutatói szenteltek. Ezen munkák részletes historiográfiai áttekintését V. N. Dobzsanszkij végezte el (Dobzsanszkij 1990). Az új leletek előkerülése és feldolgozásuk megjelenése azonban nem vont maga után a vizsgálati módszerekben is bekövetkező lényeges változást. A kutatások többségében az övek stilisztikai jellemzőinek vizsgálata vagy elemeiknek a mennyiségi vizsgálata a meghatározó.
Az utóbbi évtizedekben egy sor nagyobb lélegzetű munka jelent meg, melyek a Vetluga–Vjatka-folyóköz szomszédságában fekvő területek, valamint az itt élő népességgel állandó és közvetlen kapcsolatban élő népek leletanyagával foglalkoznak. A munkák többségében az övkészletek rendszerezésénél, a László Gyula által kidolgozott rendszerrel összhangban (Kazakov 1992, 100; Krilaszova 2001, 89, 95–96; Murasova 2000, 70), a fő figyelmet az öv értéke, és a készletben előforduló egyes kategóriák (csat, szíjvég, veretek) kapták.
- V. Murasova a szláv leletanyag alapján az övek három típusát különböztette meg: 1) hétköznapi övek, melyek csattal, vagy csattal és karikákkal ellátottak; 2) csattal és szíjvéggel ellátott övek; 3) veretes övek (övveretekkel felszereltek, a csat és a szíjvég megléte nem törvényszerű) (Murasova 2000, 70).
- B. Krilaszova a Káma-vidék és az Urál nyugati előterének Perm környéki leletanyaga alapján az övek öt típusát különítette el, mind a női, mind a férfi övek esetében: I) csatos övek; II) egyik végükön bronz csattal, másik végükön szíjvéggel ellátott övek; III) bronz csattal és kisebb mennyiségű verettel ellátott övek; IV) csat nélküli és kisebb mennyiségű verettel ellátott övek; V) teljes készletű veretes övek (Krilaszova 2001, 89, 95–96).
jómagam ez iránt a téma iránt a Volga bal partján található dubovszkiji mari temető leletanyagának áttekintése kapcsán fordultam, valamint elkülönítettem az övkészletek néhány csoportját (Nyikityina 2011, 145–146). Az első csoportba azon sírok tartoznak, melyekben az öv nem maradt fenn, mert azok textilből készülhettek, de jelenlétükről a derék és/vagy a medence tájékon előkerült csatok és szíjvégek (akár csak az egyik, akár mindkettő), az övről lecsüngő függők vagy tarsolyok tanúskodnak. Utóbbiakat a néprajzi adatok alapján mindig az övön hordták. A második csoportba a nem több, mint tíz verettel ellátott övkészletek tartoznak. A harmadik csoportba pedig a „teljes” készlettel, egész hosszukban veretekkel ellátott öveket soroltam.
Figyelembe véve azt a tényt, hogy a sírokból különböző okokból kifolyólag nem feltétlenül a teljes öv ismert (rossz megtartás, a feltárás vagy az őrzés során elveszett vagy megsemmisült, a teljes tárgy töredékének sírba helyezési szokása), a rendszerezés olyan szempontú megközelítése, mely az öv egyes elemeinek meglétén vagy azok számán alapul, eredménytelennek bizonyult. „A veretes öv nem pusztán mechanikusan eg ymás mellé helyezett veretek összessége, hanem egy külön, önálló tárgy” (Dobzsanszkij 1990, 15).
jelen munkában a Vetluga–Vjatka-folyóköz temetőiből előkerült leletek rendszerezése során a fő hangsúlyt nem az ékítmények egyes kategóriáira helyeztem, hanem a készletek egészére, azok sajátosságaira, figyelembe véve viseletük módját is amennyiben lehetséges volt. „A strukturálisan kapcsolt adatok valami egészen más egységet alkotnak, mint pusztán ezen adatok összessége.” (Bogatirjev 1971, 356).
A Vetluga–Vjatka-folyóköz temetőiben a szerves anyagok jó megtartása lehetőséget adott az övek rekonstrukciójához szükséges forrásbázis létrehozására. jelen munkában 39 övkészlet rekonstrukciója kerül bemutatásra. Párhuzamként a következő kritériumokkal rendelkező leletek jöhettek szóba: pontos formai egyezés, a részletekig egyező ornamentika, valamint az övkészleten belüli azonos helyzet. Abban az esetben, ha a három alapkritérium közül egy nem teljesült, azt nem vettem számításba. Ez természetesen azt eredményezte, hogy jelen munkában mindössze néhány száz díszítmény maradt, melyekkel foglalkozom. Ugyanakkor bízom benne, hogy ha a teljes övkészleteket sikerül rendszerezni, akkor a későbbiekben ez alapján elhelyezhetőek lesznek az egyedi típusú övveretek és díszítmények.
A katalógusban található övkészleteket, valamint a párhuzamként felsorolt különálló elemeket a Volgamenti Szövetségi körzet különböző múzeumaiban őrzik: A Tyimofej Evszejev Mariföldi Nemzeti Múzeumban, a Kirovi Helytörténeti Múzeumban, a Kosztromai állami Történeti-Építészeti és Művészeti Múzeum és Régészeti Parkban, a Nyizsnyij Novgorodi állami Történeti-Építészeti Múzeum és Régészeti Parkban, a Vetlugai Helytörténeti Múzeumban, a Voszkreszenszkojei járási Népi Helytörténeti Múzeumban és a (Nyizsnyij Novgorod-i területen lévő) Sahunyjai Népi Néprajzi Múzeumban. A legutóbbi ásatások leleteinek egy része a V. M. Vasziljev Mari Nyelvi, Irodalmi és Történeti Tudományos Kutatóintézet átmeneti raktárában található.
